A csoportot szeptember végén vettem át, amikorra a tankönyv első fejezetének végén jártak.

Ez azt jelenti, hogy addigra megismerkedtek a köszönésekkel, be tudtak mutatkozni és megtanultak néhány alapvető utasítást, mint "Postav sa!", "Sadni si!", "Otvor...", "Zatvor..."

Erre épült az első mondókám:

Postav sa!    (felállunk és a kezünket a magasba emeljük)

Sadni si!      (visszaülünk a helyünkre, kezek lefelé lendülnek)      

                     (mindezt 3x megismételjük)

Zatlieskaj!     (hármat tapsolunk)

Postav sa!    (felállunk és a kezünket a magasba emeljük)

Sadni si!      (visszaülünk a helyünkre, kezek lefelé lendülnek)      

                     (mindezt 3x megismételjük)

Zadupkaj!     (dobogunk a lábunkkal)

 A mondókához később játék is kapcsolódott, amikor körben állva egymást utasították a gyerekek név szerint, vagy nemek szerint (chlapci / dievčatá) - itt még segíteni kellett az ige többesszámú formájával, de ez nem akasztotta meg a játékot.

Egy másik mondókával pedig a köszönéseket ismételjük:

Dobré ráno!    (alapállás, a karok egy kissé eltávolodnak a testtől)

Dobrý deň!     (a karok oldalsó középtartásba lendülnek)

Dobrý večer!   (a karok magastartásba lendülnek)

Dobrú noc!     (a karok lassan visszaereszkednek a test mellé- mélytartás)

A bemutatkozást egy körjátékkal ismételjük.

A gyerekek körben ülnek és egy puha kislabdát dobálnak egymásnak. Aki a labdát dobja, kérdez: "Ako sa voláš?" , aki pedig elkapja, válaszol: "Volám sa..." vagy csak egyszerűen mondja  a keresztnevét. Igyekszem őket arra tanítani, hogy a nyelvet "életszerűen" használják. Például, ha egy szlovák kisgyerektől megkérdezzük, hogy hívják, azonnal rávágja a keresztnevét, nem egész mondattal válaszol.

Kerülöm a nem természetes, robotszerű válaszokat, hogy a nyelv, amit tanítok, élő legyen, használható.